A rotátorköpeny sérülései

Mit nevezünk rotátorköpenynek?

A vállízület mozgatásában és stabilizálásában egyaránt kulcsfontosságú szerepet tölt be az a négy tagból álló izomcsoport, melyet összefoglalóan rotátor izmoknak, vagy rotátorköpenynek nevezünk. Ahogy a név is utal rá, ezen izmok szinte köpenyszerűen fedik be a felkarcsont fejét, és elégtelen működésük esetén kivitelezhetetlenné válik a kar felemelése, illetve ki/beforgatása (szakszóval rotációja). Ezen izmok mindegyike a lapockán ered és a felkarcsont fején tapad, ám működésük a tapadás helyzetének és az izmok lefutásának megfelelően különböző.

A rotátorköpeny tagjai:

  • a musculus supraspinatus, mely felülről tapad a felkarcsont fején, és jelentős szerepe van az ízületi felszínek összetartásában (stabilizálás), valamint a kar megemelésekor nagyban segíti a deltaizom (m. deltoideus) munkáját,
  • a musculus infraspinatus, mely kissé hátul tapad a felkarcsonton, így a következő taggal,
  • a musculus teres minorral együtt a kar kifelé forgatásáért (kirotációjáért) felelős,
  • és a musculus subscapularis, mely a lapocka belső (a testre simuló) felszínéről ered és a felkarcsonton kissé elöl tapad, így a kar beforgatásáért felel.

Hogyan sérülhet meg a rotátorköpeny?

A rotátorköpeny sérülésekor az izmok inas tapadása szakad részlegesen vagy teljesen ( ez utóbbi az „áthatoló” ínsérülés). Sajnos sokszor nem csupán egy inat érint a sérülés, sőt előfordul ú.n. masszív rotátorköpeny szakadás, amikor a négy ín közül három szakad el.

A rotátorköpeny tagjai általában esés, hirtelen, rossz mozdulat következtében sérülnek, ám nagyon fontos kiemelni, hogy az életkor előrehaladtával (40 éves kor felett) az inak elhasználódása, degenerációja miatt már akár egy banális mozdulat is sérülést okozhat! Mivel a műtéti helyreállítás sikerét jelentősen befolyásolja a szakadás korai felismerése, rendkívül lényeges, hogy egy esés, baleset, fájdalmas mozdulat után kialakuló vállfájás esetén gondoljunk a rotátorköpeny izmainak sérülésére, és mindenképpen keressünk fel egy szakorvost!

Mi utalhat a rotátorköpeny sérülésére?

Az izmok sérülésére a következő jelek utalhatnak:

  • éjszakai, és mozgásra fokozódó fájdalom, a váll merevsége. Sokszor a fájdalom miatt a mindennapi tevékenységeket sem képes elvégezni a beteg, éjszaka pedig képtelen az érintett oldalon feküdni,
  • jellemző lehet a váll fájdalmas fáradékonysága, főként a hosszabb ideig tartó, fej felett végzett tevékenységek során. Ilyenkor kisebb pihenők beiktatása enyhíthet a panaszokon,
  • egyes esetekben a fájdalom hiányzik, ám a beteg képtelen aktívan felemelni a karját („pseudoparalyticus váll”), ugyanakkor a másik kézzel rásegítve, tehát passzívan, teljes mozgásterjedelemben mozog az érintett váll,
  • súlyos tünet lehet az aktív kirotáció, tehát a kar kifelé forgatásának hiánya, ami a m. supra- és infraspinatus, valamint a m. teres minor teljes szakadására utal (ilyenkor természetesen már a hétköznapi tevékenységek elvégzése is rendkívül nehézkes).

Hogyan diagnosztizálják a rotátorköpeny sérülését?

A kórtörténetben szereplő traumás esemény (baleset, esés, sportsérülés, stb.) megléte és jellege már felveti az ínsérülés gyanúját. Ezt egészíti ki a gondos fizikális vizsgálat, mely magában foglalja az aktív és passzív (amikor a vizsgáló mozgatja a kart) vállmozgások vizsgálatát, és az izmok erejének felmérését. Ezen egyszerű, mégis nagyon sok információval szolgáló mozgásvizsgálati tesztek csak néhány mozdulatból állnak, ám elvégzésük elengedhetetlen a pontos diagnózis felállításához.

Amennyiben felmerül az ínsérülés gyanúja, képalkotó eljárások segítségével pontosítják a diagnózist. Ez lehet röntgenfelvétel, ultrahang, MRI, vagy CT (ez utóbbit gyakran kontrasztanyag beadásával teszik még informatívabbá).

Hogyan kezelik a rotátorköpeny sérülését?

A kezelés lehet konzervatív (nem műtéti), vagy műtéti helyreállítás. A megfelelő terápiás mód kiválasztását rengeteg tényező befolyásolja: a beteg kora, aktivitási szintje, motiváltsága, a panaszok súlyossága, a sérülés jellege, stb.

A konzervatív (nem operatív) terápia során a fájdalmat és a gyulladást nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel (a szteroidok ugyanis növelnék az ínsérülés esélyét), fájdalomcsillapítókkal enyhíthetjük. A fizikoterápia mellett kiemelt jelentősége van a megfelelően vezetett gyógytornának. A mozgásterápia elsődleges célja a teljes mozgástartomány visszanyerése az összes irányban (erre speciális nyújtógyakorlatokat végeztetünk a beteggel), majd ezt követi a megmaradt izmok funkciójának és erejének visszaszerzése.

A műtéti megoldásnak (mely artroszkóposan vagy nyílt feltárásban történhet) számos formája létezik a szakadás súlyosságától, a vállízület alkotónak állapotától (pl. van-e arthrosis a vállban), a panaszoktól és a szakadás óta eltelt időtől függően. Az időben észlelt szakadások esetén jó esély van a rekonstrukcióra (helyreállításra). A műtéti terápia szerves kiegészítője a – már az operációt követő első (!) napon megkezdett – gyógytorna, melynek végzése lehetővé teszi a vállfunkciók teljes visszanyerését.