A befagyott váll

Mit jelent a befagyott váll?

Befagyott vállnak a vállízület súlyos mozgásbeszűkülését nevezzük. Teljes egyetértés a szakemberek között sincsen a betegség felosztását illetően. Egyesek primer (elsődleges) és szekunder (másodlagos) típust különítenek el, attól függően, hogy a mozgáskorlátozottságot kiváltó ok ismert-e. Másodlagos befagyott vállnak tekinthető például, ha valakinél egy vállműtétet vagy a vállízületet érintő sérülést követően alakul ki az állapot, elsődleges típusnál azonban nem azonosítható a betegség forrása.

Befagyhat a váll minden ismert ok nélkül is?

Sajnos igen, bizonyos esetekben az egyre fokozódó mozgásbeszűkülés mögött semmilyen konkrét okot (műtét, sérülés, hosszantartó rögzítés, stb.) nem találunk (ez tehát a primer típus, amit adhesiv capsulitis-ként is emlegetnek, a továbbiakban erről a típusról lesz szó). Valószínűsíthetően a sejtek szintjén zajló események borulnak fel. A normál regenerációs folyamatok – melyek a szövetekben állandóan zajlanak – valamilyen okból tévútra kerülnek, aminek az eredménye egy gyulladással, később pedig a szövetek elfajulásával járó folyamat.

Milyen tünetei vannak a befagyott vállnak, hogyan zajlik le a betegség?

A betegség lefolyása jellegzetes mintát követ. Az első tünet a növekvő fájdalom, mely lassan, fokozatosan jelenik meg, egyre nő, míg végül az éjszakai pihenést is megnehezíti. A fájdalom növekedésével párhuzamosan megfigyelhető az ízület fokozott merevsége, a mozgások beszűkülése, ugyanakkor a kezdeti időszakban még egyértelműen a fájdalom a vezető tünet („fagyási fázis”).

Idővel a fájdalom enyhül, ugyanakkor a váll folyamatosan veszít mozgásaiból, és végül már a hétköznapi tevékenységeket sem képes a beteg megfelelően ellátni. A mozgásbeszűkülés a kar emelését, valamint ki- és beforgatását egyaránt érinti. Fontos jellemzője a kórképnek, hogy a beteg nem csak aktívan (a saját erejéből) nem képes emelni a karját, de a másik kar segítségével sem, tehát az ún. passzív mozgásterjedelem is drasztikusan csökken. Ennek hátterében az ízületet körülvevő egyes szalagok és az ízületi tok hegesedése, zsugorodása áll. Ebben a fázisban a fájdalom már csak a mozgáspályák végén jelentkezik („befagyott fázis”).

A betegség végül spontán lezajlik: a mozgások lassanként visszatérnek („olvadási fázis”), a fájdalom megszűnik, a beteg meggyógyul – az egész folyamat  általában 1,5-2 évig tart. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy az esetek jelentős részében a gyógyulás nem teljes: enyhe fájdalom vagy mozgásbeszűkülés továbbra is fennmarad.

Hogyan diagnosztizálják a befagyott vállat?

Elsősorban a jellegzetes klinikai tünetek (fájdalom, majd fokozódó mozgásbeszűkülés) alapján azonosítják a kórképet. A képalkotók közül a röntgenvizsgálat nem mutat jellemző képet ebben az esetben, de abban segíthet, hogy más, szintét a vállat érintő betegségeket (rotátorköpeny-szakadás, ízületi kopás, stb.) kizárjanak. Ultrahang, illetve MRI vizsgálat is segíthet az érintett struktúrák és a betegség adott fázisainak pontosabb meghatározásában.

Mi hajlamosít a befagyott váll kialakulására?

A betegség elsősorban a 40-60 éves korosztályt érinti, köztük is inkább a nőket. Gyakoribb a nem domináns kar esetében. Egyértelműen hajlamosító tényező a cukorbetegség mindkét típusa, valamint a különböző pajzsmirigy-rendellenességek.

Hogyan kezelhető a befagyott váll?

A leghatékonyabb terápiás módszer kiválasztását nagyban megnehezíti a tény, hogy a betegség pontos kiváltó okát máig sem ismerjük. Ennek ellenére számos módszer áll rendelkezésre, amivel a tünetek enyhíthetőek, a beteg állapota pedig nagymértékben javítható. Természetesen fontos szempont, hogy melyik szakaszában tart éppen a betegség: a kezdeti, heves fájdalommal járó időszakban a legfontosabb szempont a fájdalom és a mögötte álló gyulladás csökkentése. Erre a legalkalmasabbak a különböző szteroid– vagy nem szteroid gyulladáscsökkentők, melyeket akár szájon át szedve, akár az ízületbe injekciózva fejtik ki hatásukat.

Később – amikor már a mozgások beszűkülése válik meghatározóvá – a mozgáskorlátozottság csökkentése válik elsődleges céllá. Ennek leghatékonyabb eszköze a gyógytornász által betanított, speciális nyújtógyakorlatok rendszeres végzése. Ha ez nem vezet eredményre, lehetőség van műtéti beavatkozásra is – ilyenkor az ízületi tok és a környező szalagok állományában felszaporodott kötőszövet felszabadítására kerül sor. A beavatkozást ma már túlnyomórészt arthroszkóppal végzik. Természetesen az operációt követően is elengedhetetlen a célzott gyógytorna rendszeres végzése.

A kezdőkép forrása:

https://www.flickr.com/x/t/0092009/photos/sportex/15242979916/