A lábközépcsontok törése

Hol vannak a lábközépcsontok?

A számos csontból álló, bonyolult felépítésű láb leghosszabb csontjai a lábközépcsontok (ossa metatarsalia). Egyik végükkel a lábtő csontjaihoz kapcsolódnak (ezen ízületek alkotta sort nevezik Lisfranc-ízületi vonalnak), míg másik végükkel a lábujjak alapperceihez ízesülnek. E karcsú, csöves csontokból tehát öt darab van (ahány lábujj is). Számozásukat az öregujj oldaláról kezdik, így a nagyujjhoz kapcsolódik az I. lábközépcsont (I. metatarsus), a kisujjhoz pedig az V. lábközépcsont.

Hogyan sérülhetnek meg a lábközépcsontok?

A lábközépcsontok sérülése gyakran egyenetlen talajon való futás közben, nem megfelelő landoláskor, vagy nagyobb magasságból való leugráskor következik be. Gyakran társul a boka kibicsaklásához, rándulásához, amikor a testsúly a láb elülső részére terhelődik, és a hirtelen fellépő nagy erők eltörik e kis csontokat. Természetesen direkt erőbehatásra is előfordulhat törés, amikor például valami súlyos tárgy ráesik a lábra. A leggyakrabban az V. lábközépcsont sérül, aminek jelentőségét az is növeli, hogy járás során fontos szerepet játszik a testsúly viselésében (optimális esetben a láb három ponton támaszkodik a talajra: az I. és az V. lábközépcsont fejecsénél és a sarokcsontnál).

Milyen tünetei vannak a lábközépcsontok törésének?

A balesetet, esést követően éles, igen erős fájdalom érezhető a lábban vagy a boka környékén. A sérülést időnként hallható reccsenés is kíséri. A sérült általában sántít, nem tud a fájó végtagra ránehezedni, fájdalma a láb mozgatására tovább fokozódik. Idővel a sérülés helyén a láb bedagad, elszíneződik, az adott terület nyomásérzékeny, sőt súlyosabb esetekben akár látható deformitás is előfordulhat.

A törés egyértelmű kimutatására a röntgenfelvétel alkalmas, ami a későbbi kezelési lehetőségek kiválasztásához is szükséges.

Hogyan kezelik a lábközépcsontok törését?

Amennyiben a törés stabilnak tekinthető (haránt irányú törés, elmozdulás nélkül), általában gipszrögzítést alkalmaznak, amit leggyakrabban 4-6 hétig kell viselnie a sérültnek.

Ha azonban a törés jellege nem teszi lehetővé a konzervatív (nem műtéti) kezelést, operációra kerül sor. Ilyenkor csavarokkal vagy lemezekkel rögzítik a törött végeket, megteremtve a lehetőséget ezzel a csont gyógyulásához.

Mi a teendő a törésgyógyulás után?

A törés gyógyulása után megkezdhető a gyógytorna, melynek legfontosabb célja a rögzítés miatt elvesztett mozgások teljes mértékű visszanyerése és a korábbi izomerők visszaszerzése mellett a normális járáskép kialakítása.

A torna során a boka és a láb mozgásait gyakoroltatjuk, eleinte tehermentes, tehát ülő helyzetben, majd idővel testsúlyterhelés mellett (állva). Amennyiben a rögzítés során az Achilles-ín zsugorodott, nyújtógyakorlatok segítségével vissza kell nyerni eredeti hosszát és rugalmasságát. A lábon és a boka körül húzódó izmok megerősítése egy későbbi sérülés megelőzésére is szolgálnak, csakúgy, mint az instabil felszíneken végzett (egyensúlyfejlesztő és proprioceptív) gyakorlatok. Járógyakorlatok segítségével a gipsz levétele után esetlegesen megmaradó sántítás is hamar leküzdhető.

Természetesen mind a rehabilitáció, mind a sporthoz való visszatérés során kulcsfontosságú a mértékletesség és a fokozatosság.

Mi a lábközépcsontok fáradásos törése?

A fáradásos törést nevezik stressz-törésnek, túlterheléses törésnek, vagy marsch-fracturának is (a fractura szó törést jelent). Az utóbbi elnevezés alapja, hogy a jelenséget először katonáknál vették észre, akiknél a rendszeres nagy fizikai igénybevétel hatására jött létre a fáradásos törés. E sérüléstípus oka, hogy az erős mechanikai stressz (a katonákon kívül a sportolóknál, profi táncosoknál is gyakran előfordul e kórkép) egészen kis sérüléseket, mikrotraumákat hoz létre a csonton, melyek végül a csont részleges töréséhez vezetnek. A törésre az előláb intenzív fájdalma hívja fel a figyelmet, ami lassanként kezelés nélkül is enyhül, ám a panaszok akár hónapokig is fennállhatnak. A gyógyuláshoz általában elegendő a végtag nyugalomba helyezése, kímélete, külső rögzítést, műtétet csak ritkán kell alkalmazni.